NETWORKING

H2020 Projektek

LIFE Projektek

          

GPP Projektek

CINDERELA – Új Körforgásos Gazdaság Üzleti Modell a Fenntarthatóbb Városi Építkezésért

A CINERELA egy demonstrációs project, melynek a fókuszában alkalmazási lehetőségek állnak, célja pedig, hogy a városi építkezés szektort erőforrás hatékonyabbá tegye. Ennek érdekében a CINDERELA egy körforgásos gazdaságra épülő üzleti modellt alakít ki technológiai megoldásokkal és tudásbázissal, „one-stop-shop” (CinderOSS) formában, mely lehetővé teszi a helyi és regionális, hulladék alapú, másodlagos nyersanyag felhasználást városi és város környéki építkezéseken. A project keretében lezajló kísérleti demonstrációk azt a célt szolgálják, hogy Maribor (Szlovénia), a Madrid-Henares folyosó (Spanyolország) és Szkopje (Macedónia) területén a körforgásos üzleti modell egyes elemeinek és a CinderOSS szolgáltatásnak az alkalmazhatóságát bizonyítsák. A project keretében ETV megvalósíthatósági tanulmány készül majd innovatív SRM alapú megoldásokra.

A CINDERELA projektet a Szlovén Nemzeti Építésügyi Intézet koordinálja, mellette 13 partner szervezet vesz részt 7 európai országból (Szlovénia, Spanyolország, Olaszország, Lengyelország, Szerbia, Hollandia és Macedónia).

 

Weboldal: https://www.cinderela.eu/ | Twitter: @CinderH2020 | LinkedIn: CINDERELA Project

REWAISE – Rugalmas Vízi Innovációs Gazdaság

A REWAISE project célja, hogy egy új, “okos víz ökoszisztéma” létrehozását támogassa, melynek keretében intelligens, digitális hálózatot alakítanak ki a vízhez kapcsolódó szolgáltatásokra. Céljuk továbbá a döntéshozatal elősegítése az összes érdekelt fél bevonásával, valamint a víz valódi értékének bemutatása. Az eredmény egy szén-dioxid kibocsátástól mentes, fenntartható vízkörforgási megoldás, ami megfelel a körforgásos gazdaság alapelveinek. A REWAISE project energiát, tápanyagokat és egyéb anyagokat fog újra használni a vízből, valódi működési környezetben, technológiai innovációk és új vízgazdálkodási módszerek megvalósításával 5 országban, 9 élő laborban. A REWAISE bemutatja a víz valódi értékét 3 technikai, gazdasági és társadalmi tényező figyelembe vételével:

  • • érték a vízben, ásványok kivonása a tengervízből, a szerves anyagok és a biomassza energiává alakítása
  • • érték a vízből, a víz teljes körforgása mentén fenntartható szolgáltatások és innovatív termékek kifejlesztése, start-up vállalkozások és kkv-k bevonásával, elérést biztosítva számukra a nagy közmű használókhoz
  • • érték a vízen keresztül, társadalmi jólét elérése az érdekeltek bevonásával és új irányítási módszerekkel az innováció pozitív hatásainak maximalizálásáért a felhasználók és a környezet irányába is.

Kilenc élő laboratóriumával a REWAISE projekt valódi működési környezetet hoz létre és technológiai innovációkat valósít meg új vízgazdálkodási módszerekkel, elősegítve a társadalmi részvételt és a digitális eszközfejlesztést. Az elképzelés átültethető lesz más közművekre is Európában és világszerte, új munkahelyeket teremtve és az üzleti életnek is egy új lökést adva.

REWAISE will make use of the Environmental Technology Verification (ETV) to accelerate market uptake and increase replication of REWAISE innovations. Reliable technology assessment will be performed by a REWAISE partner (IETU) as one of the EU verification Bodies accredited for Water Treatment and Monitoring.

A REWAISE projekt kihasználja az ETV nyújtotta lehetőségeket a piacbővítéshez és az innovációk átültetéséhez. Az IETU – az egyik európai ETV hitelesítő szervezet vízkezelés és monitoring terén -, a REWAISE partnerszervezete, megbízható technológiai értékelést fog készíteni. Ez az ETV hitelesítés segít majd abban, hogy megtalálják a legígéretesebb, 7-es TRL (Technology Readiness Level – technológia készültségi fok) szintű, vagy afeletti technológiákat, a 3 REWAISE megvalósítási területről (földközi-tengeri, atlanti-óceáni és kontinentális) egy ETV kísérleti program keretében.

 

Weboldal: http://rewaise.eu/ | Twitter: @REWAISE_EU | LinkedIn: rewaise-eu-project

Kapcsolat

Izabela Ratman – Kłosińska LIFEproETV koordinátor Institute for Ecology of Industrial Areasi.ratman-klosinska@ietu.pl

Kövessenek minket a Twitteren

Twitter feed is not available at the moment.

Jogi nyilatkozat

A projekt támogatásban részesül az Európai Unió LIFE Programja keretében a LIFE19 GIE/PL/000784 projekt számon. Emellett társ-finanszírozza a lengyel Nemzeti Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Alap, valamint Magyarországon az Agrárminisztérium.